Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csaba és Béla

2009.02.02

Csaba rokonlátogatása, Béla fősámán letelepedése

Amikor még Alaszka nem szakadt el Ázsiától, a hunok Amerikában keresték az őshazát. Peruban, később Mexikónak Ázsia felőli partjainál találtak csak rokonnépe­ket. Maya hun fejedelmi-asszony fiai voltak az első tengeri kalandozók Csabát meg­előzően.

Kr.e. 1705-ben Csaba, Tennó és Szőreg Ordoszból a Sárkányos hajóhadával elindult az Indijók birodalmába rokonlátogatásra. Ott a Bölcs Agaba népének leszármazottai igen megörültek, hogy Ataisz elsüllyedése után 3300 évvel még megértették egymást.

Csaba másodszor is elindult az Indijók birodalmába, és magával vitte két lányát is Liát és Limát.

Csabát igen meglepte, hogy a rokon indijók az ajándékba vitt aranytárgyakat nem sokra értéke­lik, még az építkezésekhez is felhasználják, főként a terembura és a tetőszerkezetek­nél, mivel azok így nem korhadnak el. Lia és Lima is összedugták a fejüket, majd a férjeikkel való tanácskozás után eldöntötték, hogy ha hazatérnek Ordoszba, akkor minél több aranytárgyat kell vinniük, mert az ott a legnagyobb érték.

Mikor elérték a füstölgő hegy birodalmát és partra szálltak. Az emberek először menekültek a száz főnyi harcos elől, de Csaba vitézei énekelni kezdték az almavirágzás dalát. Ekkor egy ifjú elindult énekelve, akiben Szőreg felismerte régi játszótársát, Bogácsot, a hirtelen elhalt Maja fiát, aki már 8 éve elkerült Ordoszból. Első szava az volt: „Elhoztátok az Aranyasszony tűzkövét!" Az­tán csak sírt és sírt örömében, amikor Csaba fővezér elővette tarsolyából a két egyfor­ma, tűzpiros követ. Diadalúttal vitték azokat az Aranyasszony kegyhelyére.

Csaba diadalmas tengeri útjai után 20 évig, a 2360. Medvetoros év (Kr. e. 1680) után a hunok kereskedelme a napnyugati szárazföld felé terelődött. Maya hokjen föl­dön megtelepedett 10 fiának gyermekei sehogyan sem tudtak belenyugodni abba, hogy kettészakadt az északi Föld, hanem Tennó népéhez csatlakozva keresték az utat a nanajuz törzzsel, hogy nyugat kereskedelméhez hasonlóan kelet felé is szárazföld­ön közelítsék meg az indijó törzsek birodalmát.

Annyi bizonyos, hogy partmenti hajózással a hideg áramlások miatt már nem tudták céljukat elérni. Ezért ló és kutyásfogatokat szerveztek, hogy a téli fagyon átjussanak az indijók földjére. Maya unokái közül Béla jelentkezett a hokjenoktól sámánképzés­re és rangelső lévén Riga fősámántól kérte, engedélyezze a szánkós kalandozást.

Ekkor Béla vezetésével három évig mentek az indijók Arany-Birodalmába. Végül, mikor az Arany-vá­rosba értek 32-en, a Béla vezette nanajuzok úgy határoztak, soha többé nem mennek vissza, hanem Béla vezetésével a rokon indijókhoz benősülve megtelepednek. Így csak nyolcan indultak vissza Ordoszba, és a 2390. Medvetoros évben (Kr. e. 1650) hárman érkeztek meg és jelentették: Béla új törzset alapítva kintmaradt az indijók Arany-Birodalmában, de a 145. Arvisurát visszaküldte.

Béla fősámán ebben az Arvisurában elmondja mindazon nehézségeket, amelyek útbaindulásuk előtt érték. Aztán az ajnók, a jukagir és csukot törzsek segítségével el­érték az itók törzsét, akik már a befagyott Nagyvíz szélén éltek. Az ajnók értették a nyelvüket és közösen kutya-rénszarvas szánokon átvitték Béláékat a szétszakadt Jegecföld másik oldalára. Hosszú-hosszú út megtétele után elérték a hajózható Nagy­víz azon részét, ahol a Csaba-féle kalandozásból csónakok maradtak vissza minden es­hetőségre számítva.