Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fontosság?

2009.11.18

 

JÓL VAN EZ ÍGY?

 

I. hír

2010 végére megépülhet az új szlovák ház Pilisszentkereszten. A helyi szlovák önkormányzat aláírta a szerződést az Országos Szlovák Önkormányzattal az épület használatáról - ezzel az utolsó akadály is elhárult a munkálatok megkezdése elől.

A magyar és a szlovák állam egyaránt 80-80 millió forinttal támogatja az építkezést, amelyet a tervek szerint jövő év december végéig be kell fejezni.

forrás: http://www.dunatv.hu/otthon/uj_szlovak_haz_pilisszentkereszten.html

 

 

II. hír

A kassai Thália Színház megmentéséért november 27-28-29-én jótékonysági napokat tart a Duna Televízió. A Nemzet Televíziója tematikus összeállításokkal, a színház három nagysikerű színdarabjának bemutatásával és adományvonal létrehozásával igyekszik segítséget nyújtani a felvidéki teátrumnak fennmaradásáért vívott küzdelmében.

Veszélybe került a szlovákiai magyar színjátszás egyik legfontosabb fellegvára. Márai Sándor szülővárosában, Kassán, a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Thália Színház anyagilag ellehetetlenült, így függetlenségének feladására, vagy akár kapuinak bezárására is kényszerülhet. A teátrum fenntartója a gazdasági válság miatt lecsökkentette az intézmény már korábban is igen alacsony költségvetési támogatását, így a színház léte veszélybe került. Fennmaradásuk érdekében mintegy 30 milliós hiányt kell pótolniuk. Ebben nyújt segítséget a Nemzet Televíziója, amely elsőként állt a színház és egyben a magyar nyelv ügye mellé. 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.