Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hun Társadalom

2009.02.28

A Hun társadalom

 

A Hun törzsi rendszer egy igen szigorú,  meghatározott szabály szerint épült fel. A legfőbb irányítás joga mindig a beavatott társadalomé volt, Égi kapcsolatokkal, Égi birodalomként, vagyis egy kettős birodalmi rend elveire épülve.

A legfelsőbb döntéshozó az Öregek Tanácsa volt. Az irányítási feladatokat viszont már szétosztották a mindenkori fővezérekre, a fősámánokra és az aranyasszonyokra, ki-ki a maga területén végezve feladatát.

A Hun törzsek településeiket igen jól megszervezték mind védelmi, mind gazdasági szempontok alapján.

Lehetőség szerint folyók mellett építették ki településeiket, így a lezúduló folyók lehetővé tették az öntöző gazdaságok kialakítá­sát. Az erdőtüzek megtanították őket a hegyvidéki mészégetésre, ezáltal lakóházaik padló­zatát mészhabarccsal vonták be, amely könnyen megszilárdult. Az oldalfal szalmatö­rek és pelyvástörek hozzáadásával, agyagtéglákból készült. Előbb fából 3 x 1 araszos formát készítettek és a falu aranyasszonyának irányításával tenyérnyi magasságú, jól összekevert agyagmasszából téglát készítettek. Kiszáradás után a vadászattól itt ma­radt férfinép a ház oldalfalait felépítette, majd a falak mindkét oldalát agyagsárral be­mázolták és színes vonalakkal díszítették. Az oldalfalak felhúzása után az ácsok össze­illesztették a tetőt és a felhúzott falra ráhelyezték.

Jellemző volt, hogy a főtéren állt a 4 házból összeépített központi épület, az Öregek Tanácsának pirosra festett épü­lete, 4 külön bejáratú helyiséggel. Mindegyik helyiség egyformán 5-5 öles volt. A 4 külön helységbe szé­kelt a bíró, a sámán, az Aranyasszony a szolgálatos rima­lánnyal, illetve a gyermekeket váró asszonyok a rimalány felügye­letével. A fűtésre az Aranyasszony helyiségében lévő búboskemence szolgált a kürtővel, úgy, hogy az az összes helyiséget melegítette.

A központi épületben a sámán a törzs névadó fel­jegyzéseit őrizgette, a betegek között tevékenykedett, és a hitbeli szertartásokat intéz­te. A sámánnak a saját maga kellett élelmeznie a betegeket, így érdekelve volt, hogy azok minél előbb meggyógyuljanak. 

A bíró az őrségeket irányí­totta, valamint a vadászatokat felügyelte. A helység 24 tagú éjjeli őrségét ő állította össze. A négy bejövő út mellett négy boldoganyás ház állott, ahol minden kürtő mel­lől egy-egy köpenyes figyelt. A köpenyt viselő sérült harcosok egyike mindig figyelt, míg a másik a nyilakat gondozta. Amint ellenséges ember vagy vad megközelítette településüket, lenyilazták. Reggel pedig jelentették a bírónak az eseménye­ket. Ugyanakkor az árvizeket is jelenteniük kellett, hogy a veszélyeztetett öregek idő­ben a dombtetőre költözzenek. Ugyanide vitték az alacsonyabban lévő állatállományt is az árvízveszély elől. Tűz esetén azonnal intézkedtek a Tűztoronyból.

Az aranyasszony felügyelte az élelmezést, végezte a vetést, az aratást. Minden asszonynak kijárt a holdtöltétől-holdtöltéig való egyszeri, háromnapos megkímélé­se minden munkától, melyet az Aranyasszony felügyelete mellett szigorúan betartottak. A gyermekáldásoknál, a szülések megkönnyítését a rimalányok segítették.

Az ifjúsági Aranyasszony irányí­totta a pihenésen lévő asszonynépek lakásának tisztántartását és családjaik étellel, ital­lal való ellátását. Legfontosabb feladata azonban a „Jajpadról" lekerült asszonynépek és az újszülöttek gondozása volt 5 napig. Gyermekáldás utána az Aranyasszony házában megtörtént a névadási ünnepség.

A településeken minden portán három nemzetség élt. A fiatalok az újonnan épített, melegebb hombárokban, míg az öregek a régi házban éltek. Ebben az időben még nagyon ritka volt, hogy valaki a 50 évet megélje. Amennyiben a régi házból kihaltak az idősek, úgy azt szétszedték és újat építettek a helyére az soron következő ifjú nemzedéknek.

Az Aranyasszonyos Hun településeken a családokban jobban örültek a leány gyermekáldásnak. Ezt Enzeli aranyasszony a  gyakorlatban bevált törvénye így fogalmazta: „Ha egy leányod születik, annak a családnak eggyel több fia is lesz, ha azonban fia születik valakinek, úgy az a család számára elveszett." Ugyanis, ha felnő a leánya valakinek, az vőlegényt hozott a családba, de ha fiú született, akkor a rokonházasság megakadályozása végett elment a falujából.

A férjhez ment leányoknak új házat építettek. Magyarkától nyugat felé, a Szkíta településeken viszont férfiuralom volt. Itt szokásban volt a leányszöktetés, a leányrablás, amelyért aztán háborúskodások kezdődtek. Ilyen az asszonyuralmi vidékeken azonban nem fordult elő. Az újonnan beházasodott férfiakat minden as­szonyuralmi településen szívesen fogadták. Ezért az aranyasszonyok birodalmában a népesség nagyon megszaporodott. Itt soha nem volt éhínség, mivel a közös gabona­tárak bőségesen voltak feltöltve.

Később a sámánok lassan az élelmiszer termelésének irányítói lettek és az igazságos szétosztást is ők végezték. A bírónak a hun telepek védelme volt a legfőbb felada­ta, míg a települések belső életének minden szála a település aranyasszonyának kezében futott össze. A Hun telepek belső irányítása a hármuk kezében összpontosult. A lovak használatának elterjedésével szorosabb kapcsolatot tudtak kialakítani a többi törzsi településekkel, illetve a földművelésbe is bevonták, így jóval hatékonyabban tudtál azt megművelni.

A hun települések létrehozták védelmi és szervezeti rendszerüket, a „tíz nyíl szövetséget”, amely tíz plusz két településből állt. Két „tíz nyíl szövetség” létrehozott egy vezéri fővárost, így 24 településre jutott egy vezéri város, ahol kiképzések folytak, innét irányították a 24 település életét.

Az Aranyasszony-papok minden településen megszervezték az élelem ellátást és tárolást, melyről nyilvántartást is vezettek.

Magyarka a hunok által alapított város, szellemi központ, melyet Magya fejedelem fiáról neveztek el. Helye a mai Kaukázus területén volt található, a Fekete tenger és Káspi tenger között. 20 év alatt építették fel a kis szállásokkal, lóállásokkal, csűrökkel, csatornával, palotákkal. Magyarka fejedelemségében már öntözéses földművelést vé­geztek és karámos, valamint ridegtartásos állattenyésztésük is volt, az asszonyok legfontosabb feladat gyümölcsök gyűj­tögetése és gyógynövények összeszedése volt. Kr.e. 5000 körül már sámánképző központ volt. Magyarkán az ősmagyar hit fellegvárát építették ki. Kr.e. 4040-től a Hunok beavatott központja is lett.

Magyarka messze földön híres gyógyítóhely volt. A vadászok feleségei az erdőkben a begyűjtési helyeket keresték fel férjeik útmu­tatása és ellenőrzése alapján, míg a földművelő férfiak külön termeltek gyógynövé­nyeket, ha kellett, még öntözéses gazdaságaikban is, amit aztán az asszony-népek sze­degettek össze és szárítgatták.

A hun településeken a temetkezési szokások szerint a halottaikat elégették, míg poraikat díszes edényekben, szentélyekben őrizték. Azok akik a kalandozások során hunytak el, azok porait a folyók, tavak vizébe szórták. A sámánok és írás-rovás mesterségben járatos sze­mélyekét hegyen szórták szét, hogy a porukat szerteszét vigye a szél, s így az állatok vagy emberek szervezetében tovább éljenek. Az asszonyok hamvait az öntözési csa­tornákba szórták bele, hogy ők a terményeikben tovább éljenek.

 

                                                                                                                      Ibos